Adatkezelési tájékoztató

Az adatkezelési tájékoztató célja

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) 8,372 Cserszegtomaj, Iskola utca 34. a továbbiakban, szolgáltató mint adatkezelő , magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.nagyikonyha.hu/adatkezeles címen.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

Az adatkezelő adatai

Amennyiben megkeresné Társaságunkat +3670 3112702 vagy a nagyikonyha2020@gmail.com elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) minden hozzá beérkezett e-mailt a telefonon megadott személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével töröl.

  • Név: Nagy Attila e.v.
  • Székhely: 8372 Cserszegtomaj, Iskola utca 34.
  • Nyilvántartási száma: 55140508
  • Adószáma: 56491687-1-40
  • Statisztikai számjel: 56491687-5610-231-20
  • Telefonszám: +36 70 311 2702
  • E-mail: nagyikonyha2020@gmail.com

 

A kezelt személyes adatok köre

A személyes adatok kezelésével kapcsolatos alapelvek:

Az adatkezelő tiszteletben tartja az érintettek személyes adatainak védelméhez való jogát és adatkezelése körében biztosítja, hogy személyes adatával mindenki maga rendelkezzen.

Adatkezelő ként személyes adatot kizárólag az érintett hozzájárulásával kezel. Adatkezelő ként köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adatvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Ebben a körben a jelen adatvédelmi szabályzat rendelkezéseit valamennyi munkavállalójával, érdekkörében eljáró megbízottjával megismerteti és elfogadtatja.

Az adatok felvétele és kezelése a tisztesség és törvényesség elvének betartásával történhet.

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet.

Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie a céljának.

Adatkezelés során csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas.

Az adatkezelés csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig történhet.

A személyes adatok – törvényi előírás hiányában – kizárólag az érintett hozzájárulása esetén kezelhetőek.

Az adatszolgáltatás önkéntes. Kötelező adatkezelés kizárólag az önkéntesen, a szerződés teljesítéséhez szükséges adatok megadása után történik, jogszabályi előírás alapján. Az adatkezelés során az adatokat csak a megjelölt célra szabad felhasználni.

Az adatkezelés célja mellett egyértelmű tájékoztatást kell közzétenni arról, hogy az adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni.

Az adatok tárolását az adatkezelés céljával arányban állóan, az adatkezelés céljához szükséges ideig biztonságos módon kell megvalósítani. Az adatkezelő köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, valamint köteles megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések érvényre juttatásához szükségesek.

Az adatokat védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, vagy törlés, illetőleg sérülés vagy megsemmisülés ellen.

Az érintett az adatkezelés során bármikor tájékoztatást kérhet, illetve ellenőrizheti adatai tartalmát, igény szerint bármikor kérheti azok helyesbítését, módosítását, megváltoztatását, vagy törlését.

Az érintett az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor módosíthatja, vagy visszavonhatja.

Az adatfeldolgozás kizárólag elektronikusan, gépi úton történik.

Az adatkezelés céljának teljesülésével egyidejűleg az adatok törlését a jogszabályi előírások alapján kell elvégezni.

Az adatok akkor továbbíthatóak, valamint a különböző adatkezelések akkor kapcsolhatóak össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek.

Adatkezelésre vonatkozó információk

Az adatfeldolgozás és adattovábbítás

Az adatkezelő jogosult egyes, az ételszállítási szolgáltatás ellátásához kapcsolódó részfeladatai tekintetében a felhasználók által megadott adatokat (1) hírlevél küldés céljából (2) számlázás és kapcsolódó számviteli feladatok ellátása céljából (3) valamint a jogos igényeinek érvényesítése érdekében a részére átadott személyes adatokat hatósági, bírósági eljárások lefolytatása céljából harmadik személynek átadni.

Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit a 2011. évi CXII. törvény, valamint az adatkezelésre vonatkozó külön törvények keretei között az adatkezelő határozza meg. Az általa adott utasítások jogszerűségéért az adatkezelő felel.

Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat az adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.

Adattovábbítás külföldre

Személyes adatot az Info tv. hatálya alá tartozó adatkezelő vagy adatfeldolgozó harmadik országban adatkezelést folytató  adatkezelő részére  akkor  továbbíthat, vagy harmadik országban adatfeldolgozást végző adatfeldolgozó részére akkor adhat át, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult

Az adatkezelő jogosult a felhasználó által megadott személyes adatokat külföldre továbbítani, a felhasználó által, külön nyilatkozatban kifejezett hozzájárulás alapján. A hozzájárulás bármikor visszavonható.

Az adatkezelő jogosult átadni valamint feltölteni a felhasználók által megadott meghatározott személyes adatokat a külföldi székhelyű vállalkozás online elérhető rendszerébe (adatbázis), kizárólag hírlevél küldés céljából, amennyiben ehhez a felhasználó kifejezett hozzájárulását adta.

Az adatkezelő a külföldi székhelyű rendszer/adatbázis igénybevétele folytán adattovábbítást végez olyan módon, hogy a felhasználó által megadott meghatározott adatokat a külföldi székhelyű adatfeldolgozó rendszerébe feltölti, ezután a rendszerből kiküldésre kerülnek az adatkezelő által meghatározott tartalmú hírlevelek.

Az adatfeldolgozó adatai:

Cégnév: Magyar Hosting Kft.

Székhely: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.

Adószám: 23495919-2-41Adatfeldolgozás módja: Információs rendszerrel.

Telefon 0-24: +36 1 700 2323 (telefonos menütérkép megtekintése)

FAX: +36 1 700 2254

Email: info@mhosting.hu

Online ügyfélkapu: https://online.mhosting.hu

Online ügyfélszolgálat: https://online.mhosting.hu

Személyes ügyfélszolgálat: munkanapokon, hétfőtől péntekig 09:00-17:00

1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. 5. emelet

Adatfeldolgozás módja: Információs rendszerrel.

A külföldi adatfeldolgozó adatai

Neve: MailChimp

Címe: Atlanta, Georgia, Egyesült Államok Weboldal: www.mailchimp.com

Adatfeldolgozás módja: meghatározott személyes adatok, meghatározott adatbázisba való feltöltése, ennek alapján az adatkezelő által meghatározott tartalmú elektronikus hírlevelek kiküldése, az arról való leiratkozás lehetőségével.

Neve: Google Ireland Limited

Címe: Google Ireland, Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Írország Weboldal: www.google.hu

Adatfeldolgozás módja: meghatározott személyes adatok alapján az  adatkezelő  által meghatározott tartalmú célzott elektronikus megkeresések, hirdetések formájában (remarketing).

Neve: Facebook Ireland Ltd

Címe: 4 Grand Canal Square , Grand Canal Harbour, D2 Dublin, Írország Weboldal: www.facebook.com

Adatfeldolgozás módja: meghatározott személyes adatok alapján az adatkezelő által meghatározott tartalmú célzott elektronikus megkeresések, hirdetések formájában (remarketing).

Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit  a  2011.  évi  CXII.  törvény,  valamint  az  adatkezelésre  vonatkozó  külön

törvények keretei között az adatkezelő határozza meg. Az általa adott utasítások jogszerűségéért az adatkezelő felel.

Az adatkezelés jogalapja

Az érintettek tájékoztatása

Az adatkezelések megvalósítása előtt – a jogszabályi előírások figyelembevételével – érthető és egyértelmű tájékoztatást kell közzé tenni az adatfelvétel módjáról, céljáról és – az adatszolgáltatás önkéntessége esetén – az önkéntes jellegről.

adatkezelő általános elvként nyilvánítja ki, hogy minden olyan esetben, amikor személyes adatokat kér az érintettektől, a szükséges tájékoztató szöveg elolvasása és értelmezése után az érintettek szabadon dönthetnek arról, megadják-e a kért információkat.

Az ételszállítási szerződés megkötése kizárólag a www. nagyikonyha.hu oldalon regisztrált, felhasználói fiókkal rendelkező felhasználók számára érhető el.

Az ételszállítási szerződés megkötéséhez és teljesítéséhez szükséges személyes adatok hiányában a szerződés megkötésére nem kerülhet sor.

Valamely promóciós akcióban (pl.: nyereményjátékban) való részvételhez, és/vagy regisztrációhoz kért személyes adatok között feltüntetésre kerül, hogy mely adatokat, milyen célból és feltételek mellett kéri adatkezelő „kötelező” jelleggel megadni. A kötelező kifejezés nem az adatfelvétel kötelező jellegére utal, hanem arra, hogy vannak olyan rovatok, amelyek kitöltése nélkül a promócióban való részvétel, a regisztráció sikerrel nem zárulhat, így bizonyos mezők kitöltetlenül hagyása, vagy nem megfelelő kitöltése elutasításához vezethet.

adatkezelő az érintettek által rendelkezésre bocsátott személyes, illetve egyéb adatokat nem egészíti ki és nem kapcsolja össze más forrásból származó adatokkal, vagy információval. Ez alól kivételt képez az az eset, ha a megfelelő tájékoztatást követően, az érintett előzetesen hozzájárul ehhez.

A fentiekben említett adatkezelések esetében az adatszolgáltatás során egyértelműen feltüntetésre kerül az adatkezelő személye.

adatkezelő a vevő által, az ételszállítási szerződés megkötését követően, az alapján megrendelt terméket kizárólag saját munkavállalói igénybevételével szállítja ki a vevő által megadott szállítási címre. adatkezelő a kiszállítás lebonyolítása érdekében a kiszállítást végző munkavállalói számára átadja a szállítandó terméket, a címzett nevét és a szállítási címét, valamint a megadott telefonszámát. Ennek során kiköti, hogy a munkavállaló ezeket az adatokat a szállítás kivételével nem használhatja fel más célokra.

Amennyiben az arra feljogosított hatóságok a jogszabályokban előírt módon (bűncselekmény gyanújával, hivatalos adat lefoglalási határozatban) kérik fel személyes adatok átadására, úgy – törvényi kötelezettségének eleget téve – átadja a kért és rendelkezésre álló információkat.

adatkezelő minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa az adatok biztonságát. Az adatkezelő által használt informatikai infrastruktúrán belül az adatok megőrzésével és védelmével kapcsolatos feladatokat a cég. informatikai biztonsági politikájában foglalt elvek, eljárások és biztonsági kontrollok szabályozzák. A személyes adatokhoz csak az illetékes munkaköröket betöltő személyek férhetnek hozzá – hozzáférési kontrollok alkalmazása mellett.

Az érintett hozzájárulása

Az adatkezelő az érintett személyes adatait– az érintett hozzájárulása alapján kezeli. Az adatkezelésre az érintettek megfelelő tájékoztatáson alapuló önkéntes nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza az érintettek kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy az általuk közölt személyes adataik felhasználásra kerüljenek. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5.§ (1) bek. a) pontja szerint az érintett önkéntes hozzájárulása.

Ez nem értinti az Eker. tv. 13/A. §-a, a Számv. tv. 169. § (2) bekezdése és a Grt. 6. § (5) bekezdésében megállapított, a számla kiállításához kötelezően szolgáltatott adatok körét.

adatkezelő a megadott személyes adatokat az érintett által megadott céloktól eltérő célokra nem használhatja fel. Személyes adatok harmadik személy vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak törvény ettől eltérően kötelező erővel nem rendelkezik– kizárólag hatósági határozat alapján, vagy az érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.

Az adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel.

Az érintetteket külön, vagy a jelen szabályzatra való utalással tájékoztatni kell arról, hogy az e-mail címének megadása esetén egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt az érintettet terheli, aki az e-mail címet megadta.

Az érintett a személyes adatainak kezeléséhez a hozzájárulását megadhatja:

Rendelés leadása során:

Az érintett rendelését leadhatja:

  • az ételszállítónál személyesen (csak abban az esetben, amennyiben érvényes regisztrációval rendelkezik a www.nagyikonyha.hu oldalon)
  • ügyfélszolgálati telefonszámon: lsd. jelen szabályzat 1. pontja
  • ügyfélszolgálati e-mail címen: lsd. jelen szabályzat 1. pontja
  • nagyikonyha.hu weboldalon keresztül.

Az érintett a fenti lehetőségek közül bármelyik lehetőséget választhatja. Bármely lehetőség választása esetén hozzájárulást ad mindazon adatainak a kezeléséhez, amely adatok kezelése az ételszállítási szerződés teljesítéséhez szükséges. Amennyiben az adat kezelése nélkül a szerződés nem teljesíthető, a hozzájárulás hiányában a szerződés nem köthető meg

www.nagyikonyha.hu oldalon a kezelendő adatok köréről, az adatkezelés időtartamáról, a felhasználás céljáról, az adatok továbbításáról, arról, hogy adatfeldolgozót vesz/nem vesz igénybe. Amennyiben az adat kezelése a szerződés teljesítéséhez nem szükséges, a adatkezelő az adatot csak akkor kezeli, ha azt az érintett önkéntesen megadja.

A kötelezően megadandó adatok (amelyek nélkül a szolgáltatás igénybevételére nincs mód):

  • név
  • szállítási cím
  • telefonszám
  • e-mail cím

Külön nyilatkozaton:

Amennyiben az érintett külön nyilatkozaton adja hozzájárulását, az adatkezelő a nyilatkozathoz kapcsolódóan az érintett számára teljes körű tájékoztatást nyújt az adatok kezeléséről.

Jogszabály rendelkezése

Amennyiben a személyes adat kezelését jogszabály rendeli el, az adatkezelés kötelező. Erről az adatkezelő az érintettet tájékoztatja.

Kötelező adatkezelés az ételszállítási szerződés érvényes létrejötte után, a felhasználó által leadott megrendelést követően, az Eker. tv. 13/A. §-a, és a Számv. tv. 169. § (2) bekezdése megállapított, a számla kiállításához kötelezően szolgáltatott adatok körére vonatkozik.

Regisztráció során megadandó személyes adatok

Vevők természetes személyazonosító adatai. A vevőkkel adatkezelő jelen szabályzatban felsorolt csatornákon keresztül köt szerződést, ételszállítási szolgáltatás tárgyában. Az adatkezelő értékesítési rendszeréhez igazodóan, a szerződéses kötelezettségei teljesítéséhez, szerződésből eredő jogainak érvényesítéshez szükséges mértékben kéri és kezeli a vevő által megadott személyes adatokat.

 

A termék átadásához –amely a vevő által megjelölt szállítási címen történik – szükséges a vevő személyének beazonosítása. A szerződés megkötését követő kapcsolattartáshoz, a vételárfizetés, panasz- és reklamációs ügyintézéshez, a kiszállítás zavartalan lebonyolításhoz egyaránt szükségesek a vevő személyes adatai. Ezen adatok kezelésének célja a vásárlók egyértelmű azonosítása és megkülönböztetése, kapcsolattartás, szerződéses kötelezettség teljesítése, szerződésből eredő jogok érvényesítése, rendelés és teljesítés alapján számla kiállítása, a vásárlás és fizetés nyilvántartása és dokumentáció készítése, a vásárlást követően, a jogszabályban meghatározott számviteli kötelezettség teljesítése.

Az adatkezelő a vevők következő adatait kezeli: érintett neve, szállítási cím, e-mail cím, telefonszám

A vevő kapcsolattartáshoz szükséges telefonszámai: A szolgáltatás megrendelésével egyidejűleg a vevő a telefonszámát köteles megadni.

A vevő kapcsolattartáshoz szükséges e-mail címe: A szolgáltatás megrendelésével egyidejűleg a vevő az e-mail címét köteles megadni.

Az adatkezelő nem gyűjt, és nem kezel különleges adatokat, amelyek faji eredetre, nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra, politikai véleményre vagy pártállásra, vallásos vagy más meggyőződésre, kóros szenvedélyre, szexuális életre, valamint büntetett előéletre vonatkoznak.

Érintett által kötött szerződés rögzítéséhez szükséges, a fizetendő vételárra, költségekre vonatkozó adatok. adatkezelő kezeli mindazon adatokat, amelyek a szerződés létrejöttével, a megrendelt termékkel, az érintett fizetési kötelezettségével kapcsolatosak, és amelyekből az érintett fizetési kötelezettségének teljesítése, vagy ennek elmaradása megállapítható.

Az adatkezelő kezeli a szerződés teljesítése során keletkezett adatokat, így különösen a panaszokra, a termék átadás-átvételére, továbbá a minőségi visszajelzésre vonatkozó adatokat.

Az ügyfélszolgálattal történő kapcsolatfelvétel során keletkezett adatok. Ebbe a körbe tartozik mindazon adat, amely a ügyfélszolgálatnál, a fogyasztó és az ügyfélszolgálat közötti kapcsolat során keletkezik. Az adatok kezelése ebben az esetben az érintett által indított eljáráshoz, továbbá a szerződéshez, a szerződés teljesítéséhez szorosan kapcsolódnak. Ebből adódóan a vevőszolgálat az érdemi ügyintézéshez szükséges mértékben hozzáféréssel rendelkezik az adatkezelő nyilvántartásában rögzített vevői személyes adatokhoz, a megkötött szerződés adataihoz, a vételár megfizetésével kapcsolatos adatokhoz, a termék várható kiszállításával, az átadás- átvétel megtörténtével kapcsolatos adatokhoz. A fogyasztóvédelmi hatóságok megkereséseinek megválaszolásában, békéltető testületi eljárásokban, vevői panaszokkal kapcsolatos hatósági megkeresések megválaszolásában érdemi ügyintézést végez a vevőszolgálat, így az ehhez szükséges mértékben az érintettek adataihoz hozzáféréssel rendelkezik. Az ügyfélszolgálat eljárása, a panaszkezelés az irányadó jogszabályokban – elsősorban a fogyasztóvédelemről szóló törvényben – meghatározottak szerint történik.

Az adatkezelés időtartama

Az adatkezelő az érintett által megadott adatokat mindaddig kezeli, ameddig az érintett nem vonja vissza az adatkezeléshez adott hozzájárulását.

A www.nagyikonyha.hu adatkezeléséhez adott hozzájáruló nyilatkozat 2.4. pontjában meghatározott célok tekintetében az adatkezelő az érintett által megadott személyes adatokat

Direktmarketing               célú       megkeresések    esetén   a             megadott            hozzájárulás visszavonásáig, de legfeljebb két évig,

a www.nagyikonyha.hu oldalon történt regisztráció során létrejött felhasználói fiók, továbbá az ezen keresztül megadott személyes adatok körét az ételszállítási szerződés teljesítését követően, a felhasználói fiókból történt utolsó rendelés leadásától számított két évig. A meghatározott két éves időtartam esetlegesen újabb rendelés leadásával újrakezdődik.

Teljesített szolgáltatások esetén a Számv. tv. 169. § (2) bekezdésében meghatározott törvényes adatkezelési idő, amely a számla kiállításától számított nyolc év.

Az érintett jogosult a személyes adat kezeléséhez történő hozzájárulását visszavonni csak egyes adatkezelési célok tekintetében.

Technikai adatok

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

     az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);      hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);

     változatlansága igazolható (adatintegritás);

     a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) az adatkezelés során megőrzi

     a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;

     a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;

     a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

Cookie-k (Sütik)

A sütik feladata

     információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;

     megjegyzik  a  látogatók  egyéni  beállításait,  amelyek  felhasználásra  kerül(het)nek  pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;

     megkönnyítik a weboldal használatát;

     minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az www.nagyikonyha.hu weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

Az www.nagyikonya.hu weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával nformációkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalakat. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

Általános adatkezelési irányelvek

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják.

Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket.

Felhívjuk Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

  1. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);

     Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében tör-ténő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);

  1. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
  2. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);
  3. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt.).

Fogalmak:

  • adatállomány: az egy nyilvántartó-rendszerben kezelt adatok összessége,adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől,
  • adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelő megbízásából – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is – személyes adatok feldolgozását végzi,
  • adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet, vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is,
  • adatkezelő : az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
  • adatmegsemmisítés: az adatok vagy az azokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése,
  • adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik,
  • adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges,
  • adatzárolás: az adatok továbbításának, megismerésének, nyilvánosságra hozatalának, átalakításának, megváltoztatásának, megsemmisítésének, törlésének, összekapcsolásának vagy összehangolásának és felhasználásának véglegesen vagy meghatározott időre történő lehetetlenné tétele,
  • harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely vagy aki nem azonos az érintettel, az adatkezelő vel vagy az adatfeldolgozóval.
  • hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez,
  • különleges adat: a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdekképviseleti szervezeti tagságra, az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a bűnügyi személyes adat,
  • nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik,
  • regisztráció: a szolgáltatást igénybe vevő azonosításához szükséges és elégséges azonosító adatok megadása a az adatkezelő részére
  • személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: „Érintett”) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;
  • tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri

Az adatok fizikai tárolási helyei

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét  vagy más adatait,  ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.

A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szavazás során generálódnak és melyeket az Magyar Hosting Kft rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az Magyar Hosting Kft fér hozzá.

Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével –  törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő  fenti elérhetőségein.

Tájékoztatáshoz való jog

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelő től visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen  adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és  az  érintettre  nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az érintett kérheti Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

     személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;

     az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;

     az érintett  tiltakozik  az  adatkezelés  ellen,  és  nincs  elsőbbséget  élvező  jogszerű  ok  az adatkezelésre;

     a személyes adatokat jogellenesen kezelték;

     a személyes adatokat az adatkezelő re alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;

     a   személyes   adatok   gyűjtésére   információs   társadalommal   összefüggő   szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyil-vánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelő re alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelő re ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül: az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra

vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;

     az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;

     az adatkezelő nek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy

     az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

 

Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelő nek továbbítsa.

 

Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelő re ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő  a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő  ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni: Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: 0613911400

Fax: 0613911410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu Honlap: http://www.naih.hu

Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelő t.

Nagy Attila e.v. (NagyI Konyha) a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.